A férjem legjobb ajándéka

Én sosem voltam az a típus, aki nagyon ügyesen le tudta volna az ajándékozás kérdését, legyen szó akár a karácsony esetéről, akár egy-egy születésnapi vagy névnapi meglepetésről. Mindig nagy fejtörést okozott számomra, hogy olyan ajándékkal tudjam meglepni az ünnepeltet, ami egyrészt praktikus is, nem csak egy polcra felhelyezendő akármilyen megoldás, örülni is tud neki az illető, és még anyagilag is belefér a keretbe. Persze az sem volt utolsó szempont, hogy esetleg a saját tudásom vagy törődésem bele tudjam vinni az ajándékba, ez azonban kevés esetben jött össze, mondjuk a férjem esetében sosem tudtam olyan dolgot kitalálni amit kézművesség keretében meg tudtam volna csinálni és még örült is volna neki. Az utóbbi időszakban pedig már eljutottam oda, hogy ez nem hogy nem zavart, hanem egyenesen örültem, hogy ha bármilyen olyan dolgot tudtam kitalálni, aminek hasznát is vette és örülni is tudott neki.

Amikor azonban megvettük a kertes házunkat tavaly, egy csapásra minden megváltozott e tekintetben. Egy jó pár évig szinte mindig lesz olyan lehetőség, amit tud mire használni ugyanis a kert körül és még egyben örül is neki. Persze a választás sosem egyszerű, hiszen én egyáltalán nem értek a gépek és berendezések köréhez, ami egy kertes házban elkél, azonban ez sem jelent most már problémát számomra, mert tökéletes társakat találtam a megoldáshoz.

A fabrikshop.hu csapata ugyanis mindig nagyon konstruktív javaslatokkal lát el egy-egy ajándékot illetően, és választani sem egyedül kell a márkák és fajták világából, mert tökéletes segítséget kapok tőlük ehhez is. A legutóbb például a férjem szülinapjára vándorolt a dobozba egy magasnyomású mosó, amit kibontva hatalmas örömöt és vigyort láttam az arcán, aztán kijelentette, hogy tökéletes márkát és típust választottam, így aztán azt gondolom, hogy e téren sem kell aggódnom a jövőben sem. Mindenkinek csak ajánlani tudom az ilyen típusú ajándékokat, mert én azt gondolom, hogy sokkal jobban illenek a dobozba, mint egy polcra helyezhető feleslege tárgy, és az ajándékozott is sokkal de sokkal jobban örül ezeknek a meglepetéseknek, ebben biztos vagyok.